Az évenkénti pár napos nyári országfelfedező túránk tavaly előtt a Bükkre és környékére esett. Így volt szerencsénk ellátogatni a parádi üvegmanufaktúrába, ahol...

Sok érdekességet írnék, de beszéljen inkább a honlap - A parádsasvári üvegmanufaktúra

Sok más mellett, az infrastruktúra és szaktudás hiányait felismerve kénytelenek voltunk belátni azt a szomorú tényt, hogy a befőzéshez elengedhetetlen üvegeket nem lehetünk restek megvásárolni. Persze, a mostanság agyonhájpolt no waste szellemiségében összeszedhettük volna innen-onnan, de nem akartunk a szomszéd ismerősökhöz átgurulni a tizenéves dízel autónkkal, hogy később a méd in csájna párnák között dunsztolhassunk, ami után a kényelmes kanapéról, a lapra szerelt bútoron álló hádékúlled4K tévén a Barátok köztöt nézhessük. Szóval félretett önérzetünk lehajtott fejjel párosult, amikor jó fogyasztóhoz illően fizettünk a kasszánál.

De! Az üvegen kívül mindent a két kis mancsunkkal csináltunk. Illetve majdem mindent: a papírt sem mi merítettük, amire a grafika került. A széndarab helyett is inkább a nyomtatót választottuk. Plusz a ragasztó sem csiriz volt. Hovatovább, sniccer helyett sem kezdtünk követ pattintani a vágáshoz. Azt hiszem ha folytatnám a felsorolást, az kitenne egy fél kötet Háború és békét.

Tehát a hozzávalók - 15 db, két decis üveghez:

⁃ 80 dkg bodzavirág

⁃ 1,6 kg hámozott alma ( ami nem gyárban készül, hanem fán terem)

⁃ 1 kg cukor vagy annak megfelelő édesítőszer

⁃ 4 csomag vaníliacukor

⁃ 3 csomag 3:1-es dzsemfix

⁃ 80 dkg citrom

⁃ 2 liter víz

Elkészítés:

A virágokat és a karikára vágott citromokat egy nagy edénybe tesszük, amit felöntünk a vízzel, majd egy napig hűtőben áztatjuk. Másnap az almát felkockázzuk és a cukorral (édesítővel) feltesszük főzni. Miután megpuhult, leturmixoljuk. A bodzás citromos levet leszűrjük. Egy kis adag lében a dzsemfixet feloldjuk. A cukros almához öntjük a maradék bodzás citromlevet, a zselés levet, a vaníliát, kavargatjuk, és forrás után öt perccel készen is van. Ezután a csírátlanított üvegekbe töltjük és lezárjuk. Végezetül fejjel lefelé dunsztba tesszük.

És íme a dekoráció:

Azontúl, hogy finom, még ajinak sem utolsó.

A raklap, mint “göngyöleg” igen nagy népszerűségnek örvend a kreatívkodók körében. Ellenben a sörösrekesszel- és üveggel.. Hirtelen nem is jut több eszembe, hiszen fogyasztói társadalmunk rohanó világában már nincs helye az ezzel járó macerának. Ha elfogyott, elromlott, vagy meguntuk: kidobjuk. Nem cserélgetjük, javíttatjuk.

Elég sok, különböző kereskedelmi termék szállítására használt alkalmatosság ( göngyöleg ) szemétté avanzsált az utóbbi időben, vagy soha nem is büszkélkedhetett ezzel a titulussal. Ilyen a különféle gyümölcsök szállítására használt láda/rekesz.

Retúrjegy hiányában, utazásuk végső állomása a szeméttelep, vagy jobb esetben az otthon melegét adó kályha földi létük utolsó állomása.

Vagy. Reinkarnálódnak előszobafal formájában. Ehhez nem kell mást tennünk, mint leugrani a sarki zöldségeshez és egy párat megmenteni az elkerülhetetlentől.

Utána kezdődhet is a barkácsolás. Nútos lécekből keretet csinálunk, amibe a rekeszek méretre vágott oldalait rakjuk. Ebből hatot csináltunk, amiket random módon egymás mellé és alá illesztettünk. Végül a keretekre kampókat csavaroztunk. Az egész kreálmányt pedig a falra rögzítettük.

Egy kicsit letérek a sűrűn nőtt fákkal szegélyezett ösvényről. A feldolgozóipar másik végéhez: a papírhoz.

Igaz, hallottam már pet palackból készült könyvekről, amit kádban, szakadó esőben, vagy trópusi őserdőben is olvasgathatunk, anélkül, hogy a benne rejlő kultúrális érték szétázzon a kezünkben.

Mi maradtunk a hagyományosnál. Nem lesz tőle fehérebb a fogunk, csillogóbb a padló, és roppanósabb a csipszünk. Szóval tök hagyományos, matt, 160 grammos, A4-es papírról beszélünk.

De mielőtt nekiestünk volna ollóval, vonalzóval stb. a feldolgozásának, volt egy kis “szerkesztői” kreatívoskodás az asztali számítógéppel.

Hiszen az üres zsepi sem tölti be a rendeltetését/létezesének értelmét, ha nem fújjuk bele az orrunkat. No jó: ez valóban elég merész képzettársítás, mégis..

Hiszen (szóismétlés, tudom) egy üres menükártya nem hordoz túl sok információt, hogy beinduljon a pavlovi reflex. Nem beszélve arról, hogy az ültetőkártya hiánya okozta káoszhoz képest a bábeli zűrzavar katonás rend.

Mi ezzel segítettünk a leendő ara -nagyon közeli rokon - asztaldekorációjának költségminimalizálásában.

1. Menükártya
2. Ültetőkártya

A "grafikai" tervezés után, megtámogattuk kis közösségünk egyik kiváló kis cégét, ahol is kinyomtattatuk a sok A4-es ívet, amikeket háromrét hajtással, majd technokol rapidozással önálló lábon álló menükártyává formáztunk.

Az ültetőkártya már macerásabb és időigényesebb volt. Kellett hozzá lila karton, és kávéscsészealátét. Amire aztán rárapidoztuk a kis kör formájú papírokat, a hozzá tartozó nevekkel. Ez a módszer a ‘Te ide üjjé’ disztingvált változata.

A kivitelezés leírva hosszú, és magamat ismerve elég kusza lenne, így megint csak a vizualitástól vagyok kénytelen- kelletlen segítséget kérni.

Az első furcsa szempárral akkor akadtunk össze, amikor sűrűbb szövésű anyagot kerestünk egy nagykörúti méteráru boltban. Ez önmagában kevés lett volna -miután kiböktük, hogy nem tarisznya vagy zsákruha készülne belőle-, hogy az eladó hölgy azon filózzon: ezek tényleg ennyire hülyék, vagy csak annak tettetik magukat.
Második alkalommal, már mindezen reakciókkal felvértezve, egy szerelvényboltba tértünk be. A hülyén nézés már rutinosan pattant le rólunk. Magabiztosságunk megtörhetetlen volt.
Így utólag teljesen érthető a homlokon ragadt szemöldök, hiszen ki térne be egy zöldségeshez azzal a kívánalommal, hogy egy szép piros almát szeretne, mivel Robin Hoodosat szeretne játszani a gyermekével, vagy a morzsolt kukorica nem a várható terméshozama miatt releváns, hanem hogy mennyire alkalmas térdepeltetni rajta a lurkót.

Három alkotóelem kisebb értetlenkedéssel kísérve, beszerzésre is került:

- Vászon
- Akrilfesték spray
- Rézcső

Ami már itthon pihent a szekrényben:

- Öntapadós tapéta
- Régi lámpatest
- Nyomásmérő óra (dekorációs célból)
- Fényerő szabályzós kapcsoló
- a kerethez használt fa lécek

Ja igen! Jogos a kérdés.
Ezekből egy hálószobai dekorlámpa készült.

Imigyen: A fa lécekből készítettük a keretet, amelyre feszítettük a vásznat. Az öntapadós tapétából kivágtuk a feliratot, amit ráragasztottunk a vászonra. Majd fekete akrilspray-vel lefújtuk az egészet. Száradás után a tapétát eltávolítottuk. A keret alján vezettük át a rézcsövet, amelyben a vezeték fut , és amihez a lámpatestet rögzítettük. Mind a keret, mind a rézcső a falhoz van rögzítve.
Mint kiderült, az akril gyorsabban szárad az öntapadóson: így az felpöndörödik - Lakatos Márk bajuszát is megszégyenítő módon. A festék természete már csak olyan, hogy a matrica alá folyjon. Meg is tette, fittyet hányva, hogy szép kontúros betűk maradjanak alatta. De ha már így alakult: kicsit grándzsosra vettük a figurát egy kis festékpöttyözéssel.

Igen: ezt is egy képmegosztó oldalon láttuk - mármint az ötletet :

Már csak az ágy van vissza.

Bevallom, egy kicsit plagizálok, amikor ezt a posztot közzéteszem. Sajnos, ez önmagában nem elég, hogy köztársasági elnök lehessek. Nem beszélve arról, hogy továbbra is össze tudok rakni két értelmes mondatot, amik között még összefüggés is van. Igaz, ha mégis úgy alakulna, akkor a “részbeni” lopásba nem fogok belebukni.

Részbeni, mivel láttam a villámhálón hasonló kreálmányokat. A svéd lakberendezési áruház, alapos összeszerelési útmutatójára hajazó itiner nélkül. Így a saját piciny fantáziámra (csak ezen a téren) kellett hagyatkoznom: hogyan és miképpen lesz deszkákból, csavarokból, szögekből, ragasztóból egy kerti asztalka.

Ez is a jó a duitjórszelfben. Nem kell egy külön fáskamra a kert hátsó végében, komoly gépekkel felszerelve, hogy alkothassunk valamit. A flexelés okozta méteres szikracsóva nem feltétel. Elég lesz a kratívitás. Itt sem találsz számozott pontokat, amiket összekötve, egy asztalka rajzolódik ki.

Persze, abból főzünk, amink van. Jelen esetben is fával. Elég előkotorni agyunk leghátsó kis zugából, az ötödik elemis technika órán tanultakat: szögelés, csavarozás, fűrészelés. Ezúton is köszönöm Eszter néni.

Ez a kis asztalka sem sejtette, hogy amikor elkezdtem, akkor még csak a ködös elképzelésem tartottam a kezemben, a fűrész mellett.

A kaput az tette be - akkor még azt hittem, hogy végleg- amikoris megszólítottam egy piros dzsekis urat, hogy legyen már kedves megmutatni, merre találom a takaróléceket. Mint kiderült, vak vezetett volna világtalant: hiszen az öltözéke alapján legalább annyira lehetett volna a mikulás is, mint egy áruházi eladó. Igaz, a hosszú és deres szakálla hiányzott, ahogyan a “Segíthetek Áron” kitűző is.

Szóval, a kijárat felé vettem az irányt, amikor megszólalt a Pál Utcai Fiúk zenekar, Nehéz idők c. száma, hogy a szürrealitás fuvallata végérvényesen tornádóvá erősödjön. Ekkor már mindenmindegy alapon végigküzdöttem magam a különböző profilú, és anyagú lécek és deszkák végeláthatatlan tömegén. Cirka öt-hat óra alatt meg is volt minden, ami..

Igazad van: az in medias res nem az erősségem, hiszen ez egy duitjórszelf bejegyzés.

Tehát, beszereztem mindent, amit a falra szerelt tv lógadozó zsinórjai, és a sormintaként éktelenkedő dugaljak eltüntetéséhez szükségesnek gondoltam:
        ⁃       fenyőpolc
        ⁃       takaróléc
        ⁃       képkerethez való léc
        ⁃       szög
        ⁃       facsavar
        ⁃       tipli

Kalpácsom, csavarhúzóm, csiszolópapírom és a kölcsönbe kapott dekopírfűrész ill. fúrógép, már régóta a szekrényben pihent, harcra készen.
Papírt és ceruzát még véletlenül se keress a felsorolásban, hiszen az áruházi tanácstalanságommal fordítottan arányos az elképzelésem egy-egy duitjórszelf kreálmány megvalósítását illetően. Magyarán: ebben az esetben a közepébe vágok.

A polc adta a kis “csúnyaságeltakaró” szekrény tetejét- ill. alját, amit fatiplivel rögzítettem össze három helyen. Az egyik kis képkeretet rögzítettem a falhoz, majd erre, ragasztó és fej nélküli szöggel a másikat, így kialakítva egy kis nútot, amibe majd a három takarólécet “feszítettem” be, egy, a polchoz illeszkedő ívet alkotva. A végeket csiszoválni kellett kicsit, hogy az ív kövesse a polcét. A felfutó (vagy lefutó - innen nézve onnan van) vezetékek elrejtését egy nagyobb képkeret egymáshoz ragasztásával oldottam meg, amit két tekercs kétoldalú ragasztó prímán a falon tart. Leszedéséhez véső és kalapács ajánlott, a megfelelő munkavédelmi öltözék mellőzésének szigorú ellenjavallatával.
Így leírva elég kusza, beszéljenek inkább a képek: hátha..
Íme: